Quantcast
Channel: Fenntartható otthon - Körforrás
Viewing all articles
Browse latest Browse all 18

8 tanulság, amit 10 év hulladékmentes életmód során tanultam

$
0
0

Amikor tíz évvel ezelőtt elindultam a hulladékmentesség útján, nem sejtettem, hogy ez az egyszerű döntés ennyire mélyen megváltoztatja majd az életemet. Akkoriban még kevesen beszéltek az egyéni hulladékcsökkentésről, és maga a „hulladékmentes” kifejezés sem létezett. Hetekig törtem a fejem azon, hogyan nevezhetném el ezt az életmódot a lehető legkifejezőbb szóval, magyarul, míg végül megalkottam a saját szavam rá – így született meg a „hulladékmentes” szó, ami azóta szerencsére széles körben elterjedt.

Ahogy visszatekintek az elmúlt évtizedre, rengeteg tapasztalat és tanulság jut eszembe. Ma már könnyű úgy beszélni erről az útról, mintha minden simán ment volna, mintha a változtatások maguktól következtek volna be. Ám ez távolról sem így volt. Mindannyian küzdünk, hibázunk, néha elakadunk. Még most sem vagyok tökéletes (és valószínűleg soha nem is leszek az), de minden egyes lépés és küzdelem megérte, mert közelebb vitt a célomhoz, és ahhoz a felismeréshez, hogy ez az életmód nemcsak megvalósítható, hanem hosszútávon tartható és élhető is.

Szeretek arra koncentrálni, ami bevált, és azokra a sikerekre, amelyeket elértem, mert hiszem, hogy ezekkel lehet a leginkább inspirálni másokat a változtatásra. Ha csak a nehézségeken és a sikertelen próbálkozásokon rágódnék, könnyen elérhetném, hogy az emberek kijelentsék: „Ez túl nehéz, nem éri meg!” A hulladékmentes életmód nem mindig könnyű, de nem is lehetetlen, és ha a jó példákra, a bevált módszerekre összpontosítunk, sokkal közelebb kerülünk a célunkhoz. Éppen ezért a nehézségeken való rágódás nem az én asztalom. A megoldásra való fókuszálásban hiszek, és abban, hogy ha valami nem sikerül, akkor az arra volt jó, hogy tanuljak belőle, és legközelebb másképp csináljam.

Ebben a cikkben megosztom veled az elmúlt tíz év legfontosabb tanulságait. Remélem, hogy ezek a tapasztalatok inspirálnak majd téged is, hogy elindulj ezen az úton, vagy ha már elindultál, akkor folytasd, és találd meg benne az örömöt, ahogyan én is tettem.

 

1.) Az első választás nem mindig a végleges megoldás

Nem fogsz mindent elsőre jól csinálni, és ez teljesen rendben van. Az egyik első dolog, amit megtanultam, hogy az első megoldás, amit kipróbálok, nem feltétlen lesz az, ami aztán hosszú távon beválik. Vannak dolgok, amik tökéletesen beválnak, míg mások egyáltalán nem. Ha valami nem válik be, ne aggódj, ez csak egy lehetőség arra, hogy jobb módszereket és megoldásokat találj, amelyek jobban illeszkednek az életmódodhoz.

Sőt, a jól bevált megoldásaidra sem kell úgy tekintened, mintha azok onnantól kezdve örök érvényű és megmásíthatatlan igazságok lennének. Ha változik az élethelyzeted, egyes addig jól működő megoldásaid is változni fognak.

Nekem például minden egyes költözés hozott újdonságokat. Az elmúlt tíz évben laktam közel a fővároshoz, a hulladékmentes utam elején még be is jártam Budapestre dolgozni, később elköltöztem az agglomeráció szélére, most pedig néhány éve már egy mátrai faluban lakom. Itt főként a mindennapi vásárlásaim során kellett kompromisszumokat kötnöm, hiszen sok élelmiszer és termék, amire szükségem van, kizárólag csomagolásban kapható, ami városi körülmények között korábban nem jelentett kihívást. Így itt több a szelektív hulladékom, a havi kommunális szemét azonban továbbra is alig egy maroknyi mennyiség, ha nincsenek váratlan meglepetések, mint például itt néhány eltört tányér.

Számtalanszor történt olyan is, hogy valami, ami eleinte nagyszerű ötletnek tűnt, arról később kiderült, hogy nem igazán illik bele az életembe, vagy egyenesen jobb lenne örökre elfelejtenem. Például, amikor először hagytam abba a sampon és a balzsam használatát, szódabikarbónát használtam hajmosáshoz. Ettől egyre kezelhetetlenebbé, sprődebbé vált a hajam, kezdett csúnyulni. Eleinte elhitettem magammal, hogy ez biztos csak valami átmeneti állapot, de végül fel kellett hagynom vele. A kálváriámról bővebben az Így álltam át hulladékmentes hajmosásra c. cikkemben olvashatsz bővebben.

A hajmosásra végül a szilárd sampon lett a tökéletes megoldás, amit évek óta teljes megelégedettséggel használok. A hajam nemcsak szebb, de jobban is kezelhető lett tőle, mint a korábbi, folyékony bolti verzióktól.

szilárd sampon és samponszappanok zero waste hajmosáshoz

Ez a folyamat megtanított arra, hogy rugalmas legyek, és ne féljek újraértékelni a döntéseimet. Ahogy egyre jobban megismertem a saját szükségleteimet és preferenciáimat, egyre könnyebb lett olyan megoldásokat találni, amelyek tényleg működnek. Ezért ha valami nem válik be, ne add fel – próbálj ki új megközelítéseket. Idővel megtalálod azt, ami igazán passzol hozzád.

 

2.) Nem kell azt tenned, amit mindenki más (különösen, ha nem érzed magadénak)

Amikor belevágtam a hulladékmentes életmódba, természetesen próbáltam tanulni másoktól, ellesni, mik azok a megoldások, amik nekik már beváltak. Hamar rá kellett jönnöm, hogy nem minden módszer válik be mindenkinek, és nem csak azért, mert akkoriban még nagyon kevesen csinálták ezt itthon, és az inspirációm forrásai mind külföldről érkeztek.

Jó példa erre az akkoriban alapfelszerelésnek tűnő „Mason jar”, ami itthon nem volt elérhető, ezért befőttes üveggel helyettesítettem, hiszen abból bőven volt, ráadásul teljesen ingyen. Az eredmény azonban messze elmaradt az insta-tökéletes világtól, amit még könnyedén elfogadtam, de az már problémát okozott, hogy nem minden élelmiszerhez volt jó ötlet a befőttes üveg használata. Nálam azóta is a csatos üvegek a befutók, ha fontos, hogy aromazáró legyen az edény és még véletlenül se tudjon belemászni semmi.

csatos üvegek

Vagy Bea Johnson minimalizmusa is inspirált, és neki is álltam a cuccaink alapos szelektálásának és jobb helyre juttatásának, ám útközben rájöttem, hogy nekem nem esne jól, ha annyira „lecsupaszított” környezetben élnék, mint ők. De hogy visszatérjek a hajmosás témához, később találkoztam itthon egyéb no poo megoldásokkal is, mint amilyen a rozslisztes hajmosás, ami bár másoknak nagyszerűen bevált, nekem a szilárd sampon a befutóm.

 

3.) A hibák elkerülhetetlenek (és ez rendben van, ez a változás része)

Tíz év alatt rengeteg tévedésem volt, amikből sokat tanultam és fejlődtem általuk. Az egyik első eszköz, amit annak idején szándékosan a szemét mennyiségének csökkentése céljából szereztem be, egy műanyag KeepCup volt. Akkoriban nagyszerű ötletnek tűnt, mert sokat jártam az országot a munkám miatt, és gyakran megálltam benzinkutaknál kávézni. Mivel nem volt időm hosszasan időzni, szinte mindig elvitelre kértem a kávét.

műanyag keepcup

A műanyag pohár segített elkerülni a furcsa pillantásokat, amikor saját pohárba kértem a kávét, sőt, gyakran még meg is dicsérték, hogy milyen szép és praktikus. Kellett azonban egy kis idő, mire beláttam, hogy nem egészséges műanyag pohárba forró italokat tölteni rendszeresen.

Ezt követően üveg keepcup pohárra váltottam át, amit a mai napig használok. Ennek ellenére ma már sok esetben inkább egy kis méretű termosz poharat viszek magammal ilyen céllal, ami praktikusabb, mert jól zár, ellentétben a keepcup pohárral, amit nem tehettem biztonsággal a táskámba, így mindig kézben kellett tartanom.

üveg keepcup

Ugyanilyen tévedés volt műanyag Equa kulacsot is használnom, amit nehezen tudtam tisztán tartani, és a rendszeres tisztítás ellenére is meggyűlt a bajom a penésszel. Ráadásul ha vízen kívül mást töltöttem bele, sokáig érezhető maradt az illat, és maga a kulacs is viszonylag hamar elkezdett ereszteni. Az üveg Equa kulaccsal ezeket a problémákat egy csapásra ki tudtam küszöbölni. Már lassan 9 éve használom az első ilyen üvegkulacsomat, és még mindig tökéletesen működik.

Hosszabb utakra egy literes fém kulacsot viszek magammal, túrákon és szélsőséges időjárású napokon pedig fém termoszt használok, amelyeket könnyű tisztítani, és mivel nincs bennük belső bevonat, elkerülhetők a lehetséges hormonkárosító hatások.

@korforras Vajon mennyire tartja a forró tea hőmérsékletét a fém termosz egy hétvégi erdei séta során? Megmértük. December 4-ig a 0,5 l-es termoszt 20% kedvezménnyel tudod elérni a korforras.hu-n. . #korforras #hulladékmentes #termosz #erdeiséta #karácsony #karácsonyiajándék #karácsonyiajándéktippek #zerowaste #lesswaste #szemétszedés #gomba #gombák #gombászás #séta #környezettudatos #kirándulás #túra #körforrás ♬ eredeti hang – Körforrás | Kump Edina

Még jóval a hulladékmentes törekvésem előtt házi készítésű mosószerrel is kísérleteztem. A kizárólag mosószódával való mosás hamar kudarcot vallott, mert nehezen találtam meg a megfelelő mennyiséget, ami a ruhák fakulásához vezetett. Ez azonnali változtatásra késztetett, és hamar megtaláltam a megoldást, amit azóta is, már több mint tíz éve használok. Ezt a folyékony mosószer receptet évekkel ezelőtt megosztottam és rengetegen használják már azóta is, próbáld ki te is! A receptet ebben a cikkemben találod: Folyékony mosószer házilag fillérekből.

Fontos megérteni, hogy a hibák elkerülhetetlenek, és ezekből tanulunk a legtöbbet. Ha valami nem válik be, ne érezd úgy, hogy kudarcot vallottál. Az életmódváltás egy folyamatos tanulási folyamat, és minden egyes lépés közelebb visz a célodhoz.

 

4.) Ne vásárolj meg mindent azonnal

Ahhoz, hogy hulladékszegény életmódot folytass, szükséged lehet néhány alapvető eszközre: egy kulacsra, bevásárlótáskákra, komposztálható mosogatószivacsra, és még pár dologra – mindez az életmódodtól és igényeidtől függ.

Sokan, amikor belekezdenek a hulladékmentes életmódba, hajlamosak azonnal mindent megvásárolni, amiről azt gondolják, hogy szükségük lesz rá. Ez egy gyakori hiba. Az igazság az, hogy nem kell mindent rögtön az elején beszerezni. Sok olyan dolog van, ami már most is megvan az otthonodban, és tökéletesen megfelel az új életmódhoz.

Ha időt adsz magadnak arra, hogy megszokd az új szokásokat és életmódot, jobban megérted, mire van tényleg szükséged, és így sokkal átgondoltabb döntéseket hozhatsz. Érdemes várni az eszközök beszerzésével addig, amíg biztos nem vagy benne, hogy valóban szükséged van rájuk, és hogy a választott termék hosszú távon is megfelel majd.

Fontos átgondolni, hogy az adott eszköz tartós megoldás lesz-e, mert ha nem, akkor hamar felmerül a kérdés, hogyan fogsz megszabadulni tőle. Ez egy gyakori és érthető hiba – hiszen izgatott vagy a változás miatt, és azonnal teljes erőbedobással szeretnél nekivágni. Azonban a szokások megváltoztatása időt és türelmet igényel, míg a vásárlás gyors és azonnali kielégülést nyújt. A vásárlástól úgy érezheted, máris tettél valamit a célod elérése érdekében.

Ha teheted, próbáld meg első lépésként elkerülni, hogy mindent újonnan vásárolj össze. Használd azt, amid már van, és tapasztald ki, mi az, amire valóban szükséged lehet. Adj időt magadnak. Így, amikor tényleg eljön az ideje annak, hogy megvásárold a szükséges dolgokat, sokkal átgondoltabb és tudatosabb döntéseket fogsz hozni.

 

5.) Ami tökéletesen működik, azt ne cseréld le „jobbra”

A hulladékmentes életmód egyik legfontosabb alapelve, hogy ne pazaroljunk. Ha van valami, ami tökéletesen működik, nincs szükség arra, hogy lecseréld egy „jobb” vagy „környezetbarátabb” változatra, csak azért, mert az trendibb vagy szebb. Ne cseréld le például a régi üvegeket, amik tökéletesen megfelelnek még az élelmiszerek tárolására, csak azért, hogy egységes kinézetű új üvegeket vásárolj, és a kamrád úgy nézzen ki, mint egy magazin címlapja. A vászontáskák beszerzésével is ráérsz addig, amíg még tele van az egyik fiók belegyűrt műanyag zacskókkal. Előbb használd el azt, ami már a birtokodban van, majd utána jöhet a „zöld” megoldás.

étkezés túra közben

Túrázás során előnyben részesítjük a meglévő, biztonságos fajtájú műanyag edényeket, a befőttes üveget, fém evőeszközöket, textil szalvétát, méhviaszos kendőket.

Természetesen ha valami már nem biztonságos (és emiatt én bizonyos műanyag edényektől anno azonnal megváltam, míg másokat a mai napig használok), ha eltört és nem javítható, vagy egyszerűen csak ránézni sem bírsz, akkor teljesen ésszerű, ha beszerezel helyette valami mást. Akkor azonban törekedj arra, hogy az egy környezettudatos, átgondolt választás legyen.

A hulladékmentesség lényege nem a tökéletesség. Törekedj arra, hogy a lehető legjobban használd ki, ami már amúgy is a birtokodban van és tökéletesen megfelel még a célnak. Ha valami működik, használd tovább, és ne cseréld le csak azért, mert van egy újabb, talán kicsit „zöldebb” verzió.

6.) A szabályokat te írod

A hulladékmentes életmóddal kapcsolatban nincsenek kőbe vésett szabályok, csak iránymutatások. Mindenkinek más az élete, és ennek megfelelően más szabályok is működnek, amiket saját magadra szabhatsz. Ezt az életmódot bárki gyakorolhatja a saját ritmusában és lehetőségei szerint.

Csak néhány dologra van szükséged: elhatározásra, szenvedélyre és kitartásra, hogy megtedd mindazt, ami a saját életedben megvalósítható. Ha az elhatározásod megvan és folyamatosan bővíted a tudásod, hamarosan megalapozott döntéseket tudsz hozni.

A hulladékszegény életmód keretében én például a hulladék- és szemét mennyiségem minimalizálására törekszem, de emellett számos egyéb környezettudatos döntést veszek figyelembe. Például inkább vásárolok szelektálható csomagolású édességet, ha a csomagolatlan változat pálmaolaj felhasználásával készült és még egy fair trade ökocímke sem tartozik hozzá.

Ha pedig még magasabbra szeretnéd emelni a szintet, akkor érdemes környezettudatos közösséghez csatlakoznod. Nálunk például ezt adja a Körforrás Zöldklub, ahol a rendszeresen érkező, szakmailag is helytálló tudásanyagok mellett egy több száz fős zöld közösség is segít az utadon, olyan hétköznapi emberek, mint te vagy én.

Azt mindenesetre el kellett fogadnom, hogy nem tudok mindent tökéletesen megoldani és ettől nem lesz kevésbé értékes a törekvésem. Azt beleteszem, ami részemről megoldható, a mai napig is kísérletezek időnként, és ennyi pont elég. Vannak előrelépések, amiket csak rendszerszintű változásokkal tudok majd megtenni (és szerencsére voltak ilyenek az elmúlt évek során is), de addig sem bosszantom magam miattuk feleslegesen.

Az évek alatt kialakított rendszer a férjem számára is elfogadható, aki még a legelején azonnal benne volt, hogy próbáljuk ki, megvalósítható-e hazai körülmények között a hulladékmentesség, de már akkor jelezte, hogy nem szeretné szélsőségesen csinálni. Ebben egyetértettünk, ettől függetlenül folyamatos kommunikációt igényelt mindkettőnk részéről, hogy miről érezzük azt, hogy belefér, és mi az, amit inkább elengedünk.

A legfontosabb, hogy mindenkinek meg kell találnia a saját útját, a saját megoldásait ebben az életmódban. Az a lényeg, hogy amit csinálsz, azt elkötelezetten és tudatosan tedd, a saját szabályaid és életmódbeli lehetőségeid szerint.

7.) Engedj meg magadnak kivételeket is a szabályok alól

Bár jóval a hulladékmentességre törekvésem előtt már vegyszermentes tisztítószereket használtam, és ezekhez ragaszkodtam még a legnehezebb életkörülmények között is, amikor beütött a covid, mégis újra előkerült nálunk a hipó. Tudtam, hogy a vegyszermentes megoldások is hatékonyak lehetnek, mégis úgy éreztem, hogy ebben az ismeretlen helyzetben jobb, ha kéznél van a hipó is, hátha szükség lenne rá. Végül nem használtuk, de a tudat, hogy ott van, egyfajta biztonságérzetet adott.

Ez egy jó példa arra, hogy még ha szigorú szabályokat is állítasz fel magadnak, lehetnek alóla kivételek. Fontos, hogy ne legyél túl szigorú magaddal, és ha valami nem működik a megszokott módon, ne hibáztasd magad érte. A cél az, hogy a lehető legjobban csökkentsük a hulladékot (amibe nálam a káros vegyszerek használatának minimalizálása is beletartozik), de néha szükség van apróbb engedményekre is, különösen olyan helyzetekben, ahol az egészség és biztonság a legfontosabb.

8.) Nem kell üvegben gyűjtened a hulladékot

Sokan azt hiszik, hogy ha hulladékmentesen élsz, akkor ezt egy üvegben összegyűjtött szeméttel kell bizonyítanod, amit aztán büszkén mutogathatsz mindenkinek. Bevallom, én sosem éreztem késztetést arra, hogy egy ilyen „trófeát” tartsak a polcomon. Számomra ez túl színpadias, és még a fókuszt is elviszi a lényegről: arról, hogy saját magadhoz képest minimalizáld a szemét mennyiségét, ne pedig arra törekedj, hogy egy akármekkora méretű üvegbe beleférjen az, amit amúgy a kukába dobnál ki.

Az emberek viszont gyakran kíváncsiak arra, hogy „Jó, de mennyi az annyi?”. Szóval, az elmúlt években néha tartottam olyan hónapokat, amikor pontosan mértem és dokumentáltam, hogy mennyi kommunális szemét, szelektív hulladék és komposztálható anyag gyűlt össze nálunk. Ez segített abban, hogy tisztábban lássam, hol tartok, és az érdeklődők is megkaphatták a válaszukat.
Mindig érdekes látni, milyen kettős reakciókat vált ki az emberekből ez a téma: vannak, akik kijelentik, hogy márpedig így nem lehet élni, míg azok is megjelennek, akik szerint nem teszek eleget. Ők a két szélsőség, akik között viszont rengeteg olyan ember van, akiket ezek a megmozdulások inspirálnak, változtatásra motiválnak. Ha valaha is belevágsz egy hasonló kísérletbe, amit még kommunikálsz is a külvilág felé, akkor az a javaslatom, hogy a halkabb többségre koncentrálj, ne pedig a hangos szélsőségesekre.

Mindenesetre nem kell mindenkinek üvegben gyűjtenie a hulladékát, vagy akár csak méricskélnie havi szinten, hogy bizonyítsa az elkötelezettségét. Ha számodra ez hasznos és örömmel tölt el, hogy látod a haladásod, akkor hajrá! Viszont, ha úgy érzed, ez csak egy újabb teher lenne a válladon, nyugodtan hagyd ki. A lényeg, hogy találd meg azt a módszert, ami hozzád passzol, és ami tényleg működik a mindennapjaidban.

 

Most szeretném hallani a te tapasztalataidat is! Milyen tanulságokat vontál le a saját hulladékmentes, környezettudatos életmódod során? Van valami új, amit hozzátennél a listához? Esetleg valamelyik ponttal nem értesz egyet? Ha igen, miért? Vannak kedvenc megoldásaid, amik különösen beváltak, vagy esetleg kivételek a szabályaid alól? Nagyon kíváncsi vagyok a gondolataidra, ezért kérlek, oszd meg velünk a cikk alatt hozzászólásban!

A 8 tanulság, amit 10 év hulladékmentes életmód során tanultam bejegyzés először Körforrás-én jelent meg.


Viewing all articles
Browse latest Browse all 18